Hát a pusztamaróti táborozásunk alatt végül nem sok kép készült, mert egyrészt folyton rohangáltunk a sok program között, másrészt meg az ember, ha igazán jól érzi magát, akkor valahogy nem a fényképezéssel van elfoglalva, hanem inkább OTTVAN. Én legalábbis így voltam vele.

Szóval nagyon jól éreztük magunkat mindahárman, megismerkedtünk rengeteg új emberrel (és gyerekkel). Részt vettünk kutyás bemutatón, kiránduláson (Gábor vezetésével, és nem tévedtünk el!), akadályversenyen, vetítésen, mesélésen, énekeltünk, beszélgettünk, imádkoztunk, felvilágosítottunk fiatalokat a házasságról a mi sokéves, bölcs tapasztalataink alapján. :-)))

Vendel meg nagyon élvezte, hogy sokan vannak körülötte, és mindig van kihez odamenni játszani. Leventével még szorosabbra fűzték a barátságot, már messziről megismerik egymást. És egyik nap lett egy utitársunk is Andris személyében, akit ha később bárhol meglátott Vendel, elkezdett nevetve ugrálni és mutogatni rá.

Jó volt ez a tábor még akkor is, ha első nap, amikor megláttuk a szállást, kicsit fennakadt a szemöldökünk, mert leginkább régi szép úttörőtáborok emléke sejlett fel bennünk, de aztán úgyis az egész napot a szabadban töltöttük, és sötétben feküdtünk, úgyhogy túl lehetett lépni rajta. Jövőre meg gondolkodom, hogy bevállaljuk a sátorozást, az legalább olyan, amire számítunk.

Ez itt a reklám helye.

Új kenyér ünnepe.

Tuti balkezes lesz.

A plébános úr is becsatlakozott.

Ezek azok a bizonyos kutyák (van egy harmadik is), akik földrengés utáni romok alatt keresnek élő embereket.

Kisvuk kidőlt.

Frissen szerzett sérülésével (fejest ugrott a murvaútra).

Leventével.

Odaadod az autót egy kockáért?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.