A mai nappal két éves lett a kisfiunk. És a mai nappal lejárt a blog címe.

Hosszas tépelődés után úgy döntöttem, hogy nem írom át, hanem befejezem.

Ezentúl az érdeklődők egy internetes fotóalbumon követhetik nyomon Vendel tevékenykedéseit.

Partyboy

Szombaton összegyűlt a család egyik fele, hogy megünnepeljük a márciusi születésnapokat.

Ma a család másik felével tartottuk meg Vendel előszülinapi buliját.

Virág és Vendel

Jön a torta!

Ezt most el kell fújni?

Mi lehet benne?

Ütős ajándék.

Nagypapa új fűnyíró-segédje

...miket beszél ez a gyerek.

Például elkezdett meséket kitalálni magának, főleg evések után, pl. ilyeneket:

Fölkelt a nap, mama is fölkelt.

-Sziasztok gyerekek! Jó játékot találtatok?

Aztán még folytatja hosszú monológokba bocsátkozva, ide-oda csapongva, mindenféle szereplőket felvonultatva.

(Nagyanyó szerint ennek holmi Babatévés háttere lehet.)

Elkezdett hely- és időhatározókat is használni. Vasárnap az Aldiban vásároltunk vele, egyszercsak megjegyezte:

-Mikapával is voltunk itt múltkor.

Ma a blogon régi képeket nézegettünk, az egyiken Bence, Gábor, Ákos és Miki papa álltak egymás mellett. Erre Vendel:

- Ákos ott van középen. Apa is középen van. Mikapa mellette.

Vallási témákban is otthon van:

- Jóisten elment vadászni. Többiek is elmentek. Mézescsupor akadály.

(Ezt is az asztalnál találta ki.)

Ma este meg zuhanyozás közben:

- Béka fölment a mennybe. Ott ül Atya, Fiú. Béka is ott ül.

Mindeközben másfél hete elkezdett teljes dalokat énekelni, mondókákat mondani. Először az Egyél libám, egyél már kezdetűt énekelte el az elejétől a végéig, aztán a Gólya, gólya gilcét. Mondókák közül meg a Poros úton kocsi zörög meg a Kevertem babocskát kezdetűt. Vannak persze különböző átiratok, pl. minden madár társaság, virágom virágom; békahadak figuráznak, sáskahadak hegedülnek stb.

Ez az amiben jó.

Aztán van, amiben kevésbé. Most nem az alvásra gondolok, bár még az is hagy kívánni valót maga után. De pár hete elkezdett rémesen viselkedni. Először is bármit nem szabad neki, vagy bármi nem sikerül, egyből leveti magát a földre és sír. Még nem az a vörösődő fejű, üvöltős hiszti (remélem odáig nem is jutunk el), csak keservesen sírdogál, mintha nagyon fájna valamije. Bevallom én ilyenkor galád módon ott szoktam hagyni, ha nincs közönség, nincs kinek produkálni magát.

És a barátaival is szörnyen bánik. Múltkor itt volt Levi és folyton lökdöste, meg ütögette. Azt hiszem egyrészt megérezte a testi fölényét, amit még nem tud kezelni, másrészt nagyon szeretne játszani Levivel, de még nem tudja hogy kell, így csak rángatja szegénykét. Nagyon hirtelen tud megváltozni a hangulata. Pénteken Ringatón épp mondókázás közben voltunk (addig nevetett és jól érezte magát), amikor egyszercsak minden látható ok nélkül elkezdett hüppögni, majd sírni, és onnantól fogva semmi mást nem akart, csak hozzámbújni. Később próbáltam vele beszélgetni erről, és azt mondta fájt a pocija. Ezt a rákövetkező napokban még egy párszor ismételgette, de nem látszott rajta semmi nyoma betegségnek, aztán el is felejtődött a téma, azóta nem mondta újra.

Nehéz a (majdnem) kétévesek élete.

Ákos

Petra

Vígasztalják

Séta

Végre Vendel is találkozhatott legifjabb unokatesójával, a találkozás pillanatáról persze nem készült kép, de Vendel emlékezetében biztos jól megmaradt ('Baba, sírt.') Azért itt van két kép a két idősebbik gyerekszereplőről (talán egyszer Villőt is sikerül lefényképeznünk, amikor fent lesz, lesz elég fény, és ő is hajlandó a fotogénebb arcát mutatni nekünk).

Persze próbáltuk az elhúzódó tél szebb oldalát kihasználni nagy szánkózásokkal Kamaraerdőn,

meg a híres Aradi Utcai Orrszarvú megtekintésével,

de most már azért én is azt mondom, hogy olvadjon a hó és legyen végre tavasz!

Az egyik szombati babaúszáson meg viharos sebességgel voltunk kénytelenek elhagyni az uszodát, miután Vendel aznapi ebédjét lassan szétterülő pacaként láttuk viszont a vízben. Nem ezért, de végül úgy döntöttünk egyelőre szüneteltetjük az úszást és tavasszal keresünk valami jobb levegőjű szombati programot (mondjuk kirándulunk).

És az utolsó pillanatok egyikében azt is kipróbáltuk, lehet-e Vendellel rendes nagy kiállításra menni a Szépművészeti Múzeumba. Lehetett. Elég volt hozzá két elszánt felnőtt (anyukám és én), akik felváltva szórakoztatták (keresgéltük a bárányokat, lovacskákat a képeken), míg a másik megnézhette a reneszánsz remekműveket.

Most pedig felébredt a Kiskópé, úgyhogy egyelőre ennyi.

Alig hiszem el, de nálunk még mindig képes tragikomédiába fulladni az esti altatás. A szokásos esti meseolvasás, éneklés, hátsimogatás után otthagytam Vendelt azzal, hogy most már próbáljon meg elaludni. Egy órás hol halkabb, hol hangosabb dumálás (néha egyenesen kiabálás) után, gondoltam bemegyek rendet rakni. Előtte kimentem a konyhába vízért, amit a nyitott ajtóból Vendel is halott. Ekkor a következő mondatot hallom a kiságyból:

- Anya, meztelen vagyok!

Ilyen nincs - gondoltam magamban - ez egyszerűen nem lehet igaz! De amikor beléptem, tényleg még a pelenka is ott hevert az ágy mellett a szőnyegen. Ezen már persze csak röhögni lehet, mint ahogy utólag a múltkori három órás éjszakai parádéján is, és ez rendben is lenne. De az már egyátalán nincs rendben, hogy így huszonkét hónapos korában is minden egyes este 1-1,5-2 óra megy el az időnkből az altatással, és minden egyes éjjel min. egyszer ébreszt a legszebb álmomból egy keserves gyereksírás. Ezt már egyszerűen unom!

Azért hogy valami jó is legyen ebben a bejegyzésben leírom, hogy ma Vendel mesélt nekem a Tesz-veszből, és elmondta, hogy mackó mi mindent reggelizett és miből, egy másik oldalon meg megnevezett jónéhány szerszámot.

És ma Levi is itt volt, akivel egyre nagyobb haverok, és aki még mindig az egyetlen személy akivel Vendel hajlandó felülni a szánkóra.

Kinéznek

Két hónap kihagyás után újra az uszodában.

Azóta megint náthásak vagyunk, bár nem hiszem, hogy az uszodában szedtük össze, mert először nekem kezdett fájni a torkom, és én bent sem voltam a vízben.

Azt már megszoktuk, hogy nem telik el nap, hogy Vendel ne emlegetné Petrát. A minap is felvett egy kis hátizsákot, és mondta, hogy menjünk kirándulni. Odament a konyhaszekrényhez, és kekszet kért belőle, majd a következőt mondta: Petrának, visszük!

Aztán valamelyik nap a Youtube-on Quimbyt hallgattunk. Vendel egyszercsak megszólalt: Nőt apa, nőt! Tessék? - néztem rá kérdőn, de ő csak ismételgette az előző mondatot. Ha ezt 18 éves korában mondaná, tudnám, hogy mire gondol, de így 22 hónapos korban hirtelen érthetetlen volt számomra. Emesét hívtam segítségül a megoldáshoz. Közben Vendel egyre csak mondta, hogy Nőt apa, nőt! Aztán rájöttünk a megfejtésre. (A megoldás a refrénben van!)

Hát ezt muszáj leírnom. Ilyet azért eddig még az én rosszalvó fiam sem csinált.

Tegnap éjjel fél 1-től fél 4-ig nem volt hajlandó aludni. Nem nyüglődött, nem álmosan sirdogált. Egyszerűen pörgött, mintha délelőtti játszóidő lenne. Vagy még inkább. Állt az ágyban és kiabált: kinézek ablakon, olvasunk, anya énekel. Mint aki Red Bullt ivott. Nem lehetett mit kezdeni vele. Először még persze nem tudtam nem nevetni, amikor kivettem és hálózsákban nagy slunggal nekiindult: sétálok! Később, amikor Gábor a kiságy mellett feküdve arra ébredt, hogy Vendel dumál, levette a hálózsákot és kezd kimászni, a hangjából áradó elkeseredettségből éreztem, hogy le kell váltanom. De amikor még fél óra múlva is ugyanott tartottunk az egyeztető tárgyalásokban, már én is csak sikítani szerettem volna, az sem érdekelt, ha az egész utca felébred. Hát kellett ez nekünk?

És azt sem tudom elképzelni, ezek után hogy ébredhetett fél nyolckor mosolygós arccal.

És hogy tudtam rá visszamosolyogni?

Ma délelőtt, amikor felugrottunk a nagyihoz, anyukám egy gyógyszertárt akart felhívni, hogy megjött-e a megrendelt gyógyszere, de nem tudta a számot. Hozzám fordulva kérdezte, hol lehetne utánanézni. Mire Vendel, aki ott sertepertélt a legnagyobb természetességgel mondja: Interneten.

Aztán amikor haza indultunk, már nyitom neki a kocsiajtót, amikor fogja magát és elrohan. Amikor végre sikerül elkapnom, nagy nevetések között közli: Vicces volt! Hát tényleg az volt (ahogy mondta).

Bár az elsőről nem készült kép (a változékony időjárásnak köszönhetően amúgy is rövidéletű volt szegényke).

Ez most szép nagy lett Levi és mamája hathatós közreműködésével.

Levivel kettesben még a szánkóra is hajlandó volt felülni Vendel,

egyedül ugyanis nem lehet rávenni, tolni, húzni azt igen, de hogy beleüljön, arról szó sem lehet.

Narancssárga huncutkodó

És önfeledt nevetés itt.

Persze ilyenkor az ember már tűkön ülve várja, hogy két éves legyen a kis lurkó, de azt fontosnak tartom leírni, hogy ami Vendel mostani korszakára a leginkább jellemző az a beszéd. Egész nap folyamatosan kommentálja az eseményeket, elmondja, hogy épp mit csinál, vagy mit akar csinálni, utasítgat minket, hogy mi mit csináljunk. De a legaranyosabb, amikor csak úgy magának dumálgat elalvás előtt, vagy ebéd közben pl. ilyeneket: '-Bogárka, hol vagy? Konyhába vagy! Egérke is. Elbújtak.' (nem tudom a szereplőket honnan vette).

Képes egész bonyolult szavakat is kimondani (számítógép, kenyérpirító, díjbeszedő, elromlott, hóember) persze az 'r' betűk még nem teljesen tiszták, de azért általában meg lehet érteni mit mond, ha meg nem, akkor csak megértően bólogatok: -ühüm, igen.

A másik jellemző dolog, hogy rengeteget becézget: tejecske, vizecske, Vendelke, nagyika stb. Van amit tőlünk vett át, de van amihez magától tette hozzá (majomka). És az ikes igék körét is sajátosan kibővíti: Apa fúrik. Anya is kapik! Majmuci olvasik. Buborék szétpattanik. Bár egy kedves volt csoporttársunk szerint a magyarban minden ige ikes . :-)

Azokban a könyveiben, amiket rendszeresen nézegetünk elég jól felismeri a tárgyakat és állatokat és mondja a nevüket. A Tesz-Vesz Szótárban vannak kedvenc oldalai: az ételes, a konyhás, az autós és nyusziék háza. Ezeken hosszan elidőzünk és elmeséljük mi történik (autó elromlott, nyuszimama rántottát csinál). Egy-két színt is megismer, a feketét és a barnát majdnem mindig eltalálja, és sokszor a lilát is.

Amin pedig ma nagyon jót derültem, amikor Gábor ebéd után porciózta ki a tiramisut, Vendel le sem véve a szemét a sütiről, szinte megbűvölve nyújtogatja a tányérját és mondja: 'Tartom!' Ez a szenvedélyessége azért nem csak az evésre jellemző, mindenben részt akar venni, amit mi csinálunk, ott akar lenni, látni akarja. Leggyakoribb mondata: 'Megnézem!'

Van még egy fontos dolog, amiről nem írtam. Decemberben az antibiotikumos időszakban felfüggesztettem a szoptatást és kihasználva az alkalmat nem is kezdtük újra, így azóta Vendel már nem szopizik. Még sokáig emlegette, főleg reggel, egy-kétszer sírt is miatta, de rövid úton meg lehetett nyugtatni, illetve pótlékként sikerült rászoktatnom a hátsimogatásra. Így most esténként fél órákat simogatom a hátát és közben végigéneklem az Erdő, erdő - Indulj el - Tavaszi szél népdalcsokrot. Nem alszik el könnyebben most sem, mint ezelőtt.

Kedvenc könyvek

Kedvenc alvós állatok

Kedvenc karácsonyi ajándék

Kukucska
Akkor indulhatunk!

Majonézt készített magának (egy jellemző kép, amikor segít nekem a konyhában :-))

Két nappal ezelőtt, reggel, amikor munkába indultam Vendel teljesen magától mondta nekem ezt a két szót. Az a napom be volt aranyozva.

Megszületett Petra öccse, aki Ákos, 55 cm, 3220 g, és inkább a vészkijáratot választotta.

Üdvözöljük a fiúcsapat legújabb tagját!

És még tavalyi hír, hogy Emesééknél is megszületett az óév utolsó előtti napján Dóra, aki sorban a negyedik és egy királykisasszony. A lányok csapatát is erősíteni kell!

... így ültek a fiúk a lépcső tetején. Miután megérkezett Petra, kezdetét vette a játékok leosztásáért folytatott harc, amiben egy ideig a pénztárca volt a főszereplő,

'Levi, add vissza!'

majd szerepet kapott a fúrógép és a labdáskosár, és sajnos egy csörgő is ami Petra fején koppant Vendel keze által (nem láttuk csak Vendel elmondása alapján rekonstruáltuk az eseményeket), de egy idő után Vendel gondolatai csak az ebéd körül jártak.

Levi még inkább játszott volna kicsit.

Végül mindeki asztalhoz ült, nem meglepő módon Vendel volt az élenjáró a kanalazásban, de állítólag önmagához képest a két rosszevő is jól evett.

Mi pedig azt várjuk, hogy Petra öccse megszülessen, ami gyakorlatilag bármelyik percben megtörténhet, így valószínűleg utoljára láttuk Petrát egykeként.

Elmentünk Vendellel egy bábelőadásra a Nagytétényi Kastélyba. Ahhoz képest, hogy több, mint egy órás volt, szinte egy moccanás nélkül ülte végig az ölemben (elég mozgalmas előadás volt, nem csak a paraván mögött zajlottak az események). Viszont hatalmas volt a tömeg, aminek valószínűleg a szilveszteri programunk módosulását köszönhetjük, de erről később. A kastély maga is gyönyörű volt, hát még a kiállított szebbnél szebb karácsonyfák, amiket megnéztünk a bábszínház után.

Vendel felhőtlenül élvezte a dolgot, egy pillanatnyi kis affért leszámítva, amikor néhány másodpercre nem figyeltem rá, mert fényképeztem. Ekkor megfogta az egyik karácsonyfa díszt (ami pamutból volt), na a mellette álló 'kedves' néninek sem kellett több, egyből rászólt, hogy nem szabad, majd a barátnőjének jól hallhatóan odasúgta, na ezért nem valók ide ilyen kicsi gyerekek. Engem csak az a savanyú kép szomorított el, amit mindehhez a néni vágott, mert azt ő sem gondolhatta komolyan, hogy a kifejezetten gyerekprogramokra szakosodott múzeum kizárólag az ő kedvéért állította ki a karácsonyfákat.

Az a bizonyos pillanat

Pamutcicák

De szerencsére ezt a nénit kivéve akivel csak szembe találkoztunk, mindenki egyből mosolygott, amint meglátta Vendelt, egy másik néni meg is jegyezte milyen illedelmes.

A szilvesztert meg végre egyszer mi is felnőtt társaságban tölthettük volna, és még nem is kellett volna messzire menni, csak a második szomszédba (hazajutás problémája is megoldva), de aztán mást hozott a sors. Az év utolsó napjának estéjét ugyanis azzal töltöttük, hogy hűtőfürdővel próbáltuk lenyomni Vendel 39,6 fokos lázát, majd a karjainkban próbáltuk elaltatni a percenként robbanó tüzijátékok háttérzajában.

Nagyon rejtélyesen jött ez a betegség, mert Vendel délelőtt még semmi jelét nem mutatta a rosszullétnek, amikor Levivel rakoncátlankodtak nálunk.

És még délután is vidáman dumálgatott az ágyában, amikor letettem aludni. Aztán egyszer csak elkezdett sírni, és amikor bementem hozzá már meleg volt a teste, majd estig folyamatosan ment föl a láza.

Végül azért éjfél után sikerült elaltatnunk, és még koccintani is tudtunk a szép Új Évre.

Vendel ma már jobban van, úgy látszik, megint egy egynapos 'szilveszteri' vírust fogott ki (vagy csak itthon akart bulizni).

Ha nem hívtuk volna fel a figyelmét az ajándékokra, talán még most is a karácsonyfát bámulná.

Boldog Karácsonyt mindenkinek!

Úgy látszik túl jól sikerült Vendelnek elmagyaráznunk a karácsonyi angyalok történetét. Ugyanis tegnap este jóval fektetés után, amikor már legalább fél órája csönd honolt a gyerekszobában, kimentem a konyhába és egyszer csak hallom, hogy nyílik a gyerekszoba ajta (a kiságyból eléri a kilincset), és kiszól Vendel: 'Anya, karácsonyfa, csengettek!'

Jó időbe telt elmagyarázni neki, hogy addig még legalább kettőt kell aludnia. De a szobabezárás témaköre azóta is lázban tartja ('bezárták, angyalok'). Amúgy meg ilyesmikkel foglalja el magát:

szögeket ver be ide-oda

Bejglit sütnek Nagyanyóval és apával

... jelentette ki tegnap Vendel, miközben állt a mosogató előtt és az edényeket pakolgatta. És tényleg. Ha nem dumál, akkor énekel. Most már egyre többször keverednek a dalolásba különböző mondókákból népdalokból vett sorok. Persze egyedi feldolgozásban. Egy ilyen gyöngyszem volt még régebben: 'lóga-lóga, bennmaradt macska, zsupsz'. Van, hogy egy hosszabb dalnak hiba nélkül elénekli az elejét ('paripám, pacikám, havas úton'), majd egy hirtelen fordulattal a végére ugrik ('kiborul szán'). A legújabb dala, amit anyukám tanított neki: 'gólya, gólya, gilice, mitől véres ... síppal, dobbal, egedűvel, a kettő között meg hümmög, mintha csak éppen most elfelejtette volna a szöveget.

Ma reggeli kinyilatkoztatása, miután megfésülködött az apja fésűjével: 'szép vagyok!' Csak egyetérteni tudtam.

Betegségünk története meg röviden annyi, hogy több hetes baci ide-oda adogatás után múlt hétvégén sikerült mindkettőnknek egyszerre kipurcanni (Vendelnél tüszős mandula gyulladás, nálam hörghurut), így egyszerre szedhettük az antibiotikumot (Vendel most először), meg a köptetőt.

Az egész a Vörösmarty téri vásárban kezdődött múlt hét csütörtökön, ahonnan rövid úton hazafelé vettük az irányt, mivel Vendel egész végig olyan bágyadt volt, hogy semmiféle játékos bódé vagy sütöde nem tudta felvillanyozni, leginkább csak hozzám akart bújni.  Aztán két napig csak azt hallottam, hogy anya-anya-anya, néha folyik, anya (mármint az orra), mindezt elfúló, sírós hangon. Két nap után visszatért a jókedve, és vele együtt megjött a köhögés is, ami azóta is tart, de talán most már kicsit ritkul.

Így múlt hétvége óta nagyjából szobafogságra vagyunk ítélve, csak egy-egy rövidke séta vagy szánkózás erejéig merészkedtünk ki a házból.

Ma reggel két jóhírre ébredtünk. Az egyik, hogy amikor kinéztünk minden fehér volt.

És az első hóval ma hajnalban megérkezett közénk Vendel legújabb unokatesója, Villő, aki 52 cm és van haja. Éljen a legfiatalabb családtag!

Képek később jönnek.