Nem tudom hány centi lehet a Kisvuk, de ahhoz már biztos elég magas, hogy kinyissa a hálószoba ajtó kilincsét, ezt ma saját szememmel láttam. Amikor meg ő látta rajtam a meglepettséget, rögtön elkezdett nevetni rám, mintha azt mondaná: -Ugyan Anya, ez semmiség. És ezt a mutatványt pont a másfeledik szülinapjára tartogatta, ezentúl már zárt helyiségek sincsenek előtte.

A szókincse is folyamatosan gyarapszik, most már teljesen magától mondja az ismert szavak első szótagát, pl. ha meghallja a mosógép zakatolását, akkor kiabál hogy 'mo', és hevesen mutogat az irányába, ha képeskönyvet lapozgatunk, egyre több állatot felismer: pi(llangó), ci(ca), o(roszlán), élőben meg Bo(nifácot). De föltűntek új szavak is, múlt héten valamelyik nap kezdte mondogatni mindenre, hogy 'jó!', pár napja meg a vizespalackra, poharában a vízre, hogy 'visz'. Ha eldöntendő kérdést teszek fel neki, legtöbbször 'ne' a válasz, ami általában igent jelent, de ez az én hibám, mert rájöttem, hogy sokszor úgy kérdezem, hogy 'nem akarsz inni/enni/aludni?

Azért a verbális kommunikációban még mindig az egész napos hablatyolás vezet, kedvencem amikor leteszem az ágyába és ott akár másfél órát is eldumálgat magába. Merthogy a nappali alvás most úgy megy nálunk, hogy délelőtt fél tizenegy-tizenegy körül leteszem és akkor alszik egy nagyot egy-fél kettőig. Aztán játék vagy séta, és fél négy körül megint ágyba kerül, de ekkor már nem alszik el, hanem kezdődik a dumaparti. Ilyenkor a játékhoz már fáradt, de elaludni nem tud, és egész vicces a konyhából hallgatni, ahogy hosszú párpeszédeket intéz nem tudni kihez, vagy néha dalolászik. Próbáltam már csak délután is letenni, de annak általában az lett a vége, hogy akkor sem aludt.

Az esti altatás témakörben meg már nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek kínomban. A szépen megírt jólalvó gyerek bejegyzés óta nem sikerült visszatérnünk ehhez az állapothoz. De jó, hogy akkor leírtam, mert a mostani helyzet mellett nem hinném el, hogy ilyen is volt. Ma például 11-kor aludt el úgy, hogy 3/4 nyolckor kezdtem altatni, és Gáborral felváltva minden, de minden lehetséges altatási módszert végigvettünk:

- szoptatás (ezt csak én)

- éneklés

- mesélés

- tetőablakon kinézés és annak számbavétele ki mindenki alszik már

- kedvenc Quimby videoklip megnézése

- szülői ágyban fetrengés

- sétálás föl-alá

- sőt még sírni is hagytuk kis ideig és közben azon gondolkodtunk, mi a túrót csinálhatnánk vele, hogy elaludjon.

Persze mindig van néhány olyan pillanat, amikor azt hiszem győztem, aztán kapok egy fricskát az orromra, Vendel pedig fölpattan az ágyban és bömböl. Igaz ma az a kivételes nap volt, amikor délután is elaludt, de ez a hosszú altatási procedúra máskor is teljesen megszokott manapság. Szóval esténként nem szeret elválni tőlünk, mert ha kihozzuk a hálószobába, akkor teljesen jól elvan, csak a saját ágya taszítja. És ehhez még az esetek 75 %-ában éjszaka is legalább egyszer ébred.

Az éjszakai mizériának nappal azonban nyoma sincs és jókedvűen tesz-vesz. Ma például kiporszívózta a szobáját.

Máskor meg felmossa a konyhát, letörölgeti a bútorokat. Az egyik pillanatban. A másikban kiönti a teáját, kiborítja az összes játékos dobozt, ledobál mindent az asztaláról. Így van ez rendjén.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.