...miket beszél ez a gyerek.
Például elkezdett meséket kitalálni magának, főleg evések után, pl. ilyeneket:
Fölkelt a nap, mama is fölkelt.
-Sziasztok gyerekek! Jó játékot találtatok?
Aztán még folytatja hosszú monológokba bocsátkozva, ide-oda csapongva, mindenféle szereplőket felvonultatva.
(Nagyanyó szerint ennek holmi Babatévés háttere lehet.)
Elkezdett hely- és időhatározókat is használni. Vasárnap az Aldiban vásároltunk vele, egyszercsak megjegyezte:
-Mikapával is voltunk itt múltkor.
Ma a blogon régi képeket nézegettünk, az egyiken Bence, Gábor, Ákos és Miki papa álltak egymás mellett. Erre Vendel:
- Ákos ott van középen. Apa is középen van. Mikapa mellette.
Vallási témákban is otthon van:
- Jóisten elment vadászni. Többiek is elmentek. Mézescsupor akadály.
(Ezt is az asztalnál találta ki.)
Ma este meg zuhanyozás közben:
- Béka fölment a mennybe. Ott ül Atya, Fiú. Béka is ott ül.
Mindeközben másfél hete elkezdett teljes dalokat énekelni, mondókákat mondani. Először az Egyél libám, egyél már kezdetűt énekelte el az elejétől a végéig, aztán a Gólya, gólya gilcét. Mondókák közül meg a Poros úton kocsi zörög meg a Kevertem babocskát kezdetűt. Vannak persze különböző átiratok, pl. minden madár társaság, virágom virágom; békahadak figuráznak, sáskahadak hegedülnek stb.
Ez az amiben jó.
Aztán van, amiben kevésbé. Most nem az alvásra gondolok, bár még az is hagy kívánni valót maga után. De pár hete elkezdett rémesen viselkedni. Először is bármit nem szabad neki, vagy bármi nem sikerül, egyből leveti magát a földre és sír. Még nem az a vörösődő fejű, üvöltős hiszti (remélem odáig nem is jutunk el), csak keservesen sírdogál, mintha nagyon fájna valamije. Bevallom én ilyenkor galád módon ott szoktam hagyni, ha nincs közönség, nincs kinek produkálni magát.
És a barátaival is szörnyen bánik. Múltkor itt volt Levi és folyton lökdöste, meg ütögette. Azt hiszem egyrészt megérezte a testi fölényét, amit még nem tud kezelni, másrészt nagyon szeretne játszani Levivel, de még nem tudja hogy kell, így csak rángatja szegénykét. Nagyon hirtelen tud megváltozni a hangulata. Pénteken Ringatón épp mondókázás közben voltunk (addig nevetett és jól érezte magát), amikor egyszercsak minden látható ok nélkül elkezdett hüppögni, majd sírni, és onnantól fogva semmi mást nem akart, csak hozzámbújni. Később próbáltam vele beszélgetni erről, és azt mondta fájt a pocija. Ezt a rákövetkező napokban még egy párszor ismételgette, de nem látszott rajta semmi nyoma betegségnek, aztán el is felejtődött a téma, azóta nem mondta újra.
Nehéz a (majdnem) kétévesek élete.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
adagrey 2010.03.11. 08:01:49
Jaj, nagyon jókat mond, inkább elképesztőeket!
a pocifájás nálunk is napi téma, én arra fogom, ha pisilne vagy kakilni kell, de idegen környezetben nem meri és visszafogja. de lehet, hogy ez csak összefoglaló neve a rosszkedvnek...
[hisztiről meg... (de tényleg csak egy kis okoskodás kedvéért írom:) szerintem legtöbb szülő (pl én:) azt képzeli, mint a testvérféltékenységről, hogy van ilyen, van ilyen, de majd éppen ővele ez nem fog megtörténni. aztán mégis gyakran előjön. ez nem épp vészes fajta... ]
