Végre Vendel is találkozhatott legifjabb unokatesójával, a találkozás pillanatáról persze nem készült kép, de Vendel emlékezetében biztos jól megmaradt ('Baba, sírt.') Azért itt van két kép a két idősebbik gyerekszereplőről (talán egyszer Villőt is sikerül lefényképeznünk, amikor fent lesz, lesz elég fény, és ő is hajlandó a fotogénebb arcát mutatni nekünk).
Persze próbáltuk az elhúzódó tél szebb oldalát kihasználni nagy szánkózásokkal Kamaraerdőn,
meg a híres Aradi Utcai Orrszarvú megtekintésével,
de most már azért én is azt mondom, hogy olvadjon a hó és legyen végre tavasz!
Az egyik szombati babaúszáson meg viharos sebességgel voltunk kénytelenek elhagyni az uszodát, miután Vendel aznapi ebédjét lassan szétterülő pacaként láttuk viszont a vízben. Nem ezért, de végül úgy döntöttünk egyelőre szüneteltetjük az úszást és tavasszal keresünk valami jobb levegőjű szombati programot (mondjuk kirándulunk).
És az utolsó pillanatok egyikében azt is kipróbáltuk, lehet-e Vendellel rendes nagy kiállításra menni a Szépművészeti Múzeumba. Lehetett. Elég volt hozzá két elszánt felnőtt (anyukám és én), akik felváltva szórakoztatták (keresgéltük a bárányokat, lovacskákat a képeken), míg a másik megnézhette a reneszánsz remekműveket.
Most pedig felébredt a Kiskópé, úgyhogy egyelőre ennyi.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.