A Mikulás jóvoltából Vendel vasárnap életében először kapott csokit. Nem hiába próbáltuk húzni-halasztani ezt a dolgot amíg lehet. Erősen sejtettük, hogy a csokiimádat kezdete az első kóstoló napja lesz. Ez így is lett. Először még nem nagyon tudta mit is kell kezdeni a csokimikulással meg a kinder csokival, de amikor megkóstolta, szétáradt arcán a mosoly és minden megpecsételődött.

Reggeli lapozgatás a Mikulástól kapott könyvekből

Amúgy Vendel kigyógyult a náthából, de az akaratosságból nem, sőt ez a betegsége egyre súlyosabb méreteket ölt. Mindent akar csinálni, amit mi, de persze mindent a saját elképzelései szerint (mint egy rendes gyerek?). Lehet, hogy alapvetően örülnöm kéne, hogy szívesebben segít nekem mosogatni, főzni, porszívózni, mint hogy játszana, (nyilván ez is életkori sajátosság), de még igen sokat kell tanulnom azon a téren, hogy mi az amit meg lehet próbálni az ő szintjén közösen csinálni, és minél kell ragaszkodnom a segítsége mellőzéséhez (például mézeskalács sütésnél, ha csak nem akarok szezámmagos mézeskalácsot). Ez azért is nehéz, mert látom, hogy nagyon szereti velem együtt csinálni a tennivalókat, de abban a pillanatban, amikor nem találok ki számára valami feladatot, ő kitalál magának, és az általában nem az, amit én szeretnék. Olyan nincs, hogy tétlenül üljön mellettem és nézze mit csinálok. Nem az az egyhelyben ülős típus.

Na, azért néha-néha egy-két percre az autótologatás mellett már ilyeneket is művel egyedül a szobájában:

Megkapta a falára a barna csomagolópapírt, amire rajzolhat zsírkrétával. Rögtön fel is avatta ezzel a két remekművel:

És azóta nem érdekli a zsírkrétázás. Eszébe nem jut a papírra vagy a falra firkálni.

Annál többször jut eszébe Petra, akinek a nevét naponta számtalanszor hallom (Petra elesett, Petra játszott, -Kinek telefonálsz? -Petrának! stb.), valamiért nagyon megfogta őt ez a nála három hónappal fiatalabb kislány. De amúgy bárki jön hozzánk vagy bárkihez megyünk vendégségbe, mindig kinéz magának egy embert és arról le nem száll, mondogatja a nevét, húzza ide-oda, mint egy kis karácsonyfadísz a karácsonyfán, úgy lóg rajta. :-) És egyfolytában beszél. Egyre komolyabb mondatokat, pl. ilyeneket: Készen van ... tea. Apa dolgozik. Nagyi sütötte (a süteményt). Nagyanyó fűt. Mipaka (így hívja a nagyapját a Miki papából) kertben ... talicskázik. Ma kérdezte először, miközben Leventével egy kulcsot nézegettünk, hogy mi az? Vagyis azt hiszem ez volt élete első önálló kérdése.

Esti

Múlt hétvégén Emesééknél voltunk nem túl kellemes céllal, bár nagyon izgalmas volt az ablakból figyelni, ahogy apáék kerítést bontanak.

Tegnap este pedig a Szent Család keresett nálunk szállást egy nagyon kedves földi család képében.

Ma este mi megyünk szállást keresni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.