Vendel ha meglát valamin egy cimkét ráveti magát, elkezdi morzsolgatni, és ezzel egyidőben már szopja is a hüvelykujját. Ez a szokása még kisbaba korában alakult ki, már akkor is minden játékon egyből a cimkét kereste, de valamiért eddig még nem írtam róla. Hétvégén csináltunk neki egy kis kuckót az ágya mögötti sarokban. Egyből bevackolta magát, kért takarót, majd ezen is megkeresve a cimkét elkezdett cumizni.

A Mikulás jóvoltából Vendel vasárnap életében először kapott csokit. Nem hiába próbáltuk húzni-halasztani ezt a dolgot amíg lehet. Erősen sejtettük, hogy a csokiimádat kezdete az első kóstoló napja lesz. Ez így is lett. Először még nem nagyon tudta mit is kell kezdeni a csokimikulással meg a kinder csokival, de amikor megkóstolta, szétáradt arcán a mosoly és minden megpecsételődött.

Reggeli lapozgatás a Mikulástól kapott könyvekből

Amúgy Vendel kigyógyult a náthából, de az akaratosságból nem, sőt ez a betegsége egyre súlyosabb méreteket ölt. Mindent akar csinálni, amit mi, de persze mindent a saját elképzelései szerint (mint egy rendes gyerek?). Lehet, hogy alapvetően örülnöm kéne, hogy szívesebben segít nekem mosogatni, főzni, porszívózni, mint hogy játszana, (nyilván ez is életkori sajátosság), de még igen sokat kell tanulnom azon a téren, hogy mi az amit meg lehet próbálni az ő szintjén közösen csinálni, és minél kell ragaszkodnom a segítsége mellőzéséhez (például mézeskalács sütésnél, ha csak nem akarok szezámmagos mézeskalácsot). Ez azért is nehéz, mert látom, hogy nagyon szereti velem együtt csinálni a tennivalókat, de abban a pillanatban, amikor nem találok ki számára valami feladatot, ő kitalál magának, és az általában nem az, amit én szeretnék. Olyan nincs, hogy tétlenül üljön mellettem és nézze mit csinálok. Nem az az egyhelyben ülős típus.

Na, azért néha-néha egy-két percre az autótologatás mellett már ilyeneket is művel egyedül a szobájában:

Megkapta a falára a barna csomagolópapírt, amire rajzolhat zsírkrétával. Rögtön fel is avatta ezzel a két remekművel:

És azóta nem érdekli a zsírkrétázás. Eszébe nem jut a papírra vagy a falra firkálni.

Annál többször jut eszébe Petra, akinek a nevét naponta számtalanszor hallom (Petra elesett, Petra játszott, -Kinek telefonálsz? -Petrának! stb.), valamiért nagyon megfogta őt ez a nála három hónappal fiatalabb kislány. De amúgy bárki jön hozzánk vagy bárkihez megyünk vendégségbe, mindig kinéz magának egy embert és arról le nem száll, mondogatja a nevét, húzza ide-oda, mint egy kis karácsonyfadísz a karácsonyfán, úgy lóg rajta. :-) És egyfolytában beszél. Egyre komolyabb mondatokat, pl. ilyeneket: Készen van ... tea. Apa dolgozik. Nagyi sütötte (a süteményt). Nagyanyó fűt. Mipaka (így hívja a nagyapját a Miki papából) kertben ... talicskázik. Ma kérdezte először, miközben Leventével egy kulcsot nézegettünk, hogy mi az? Vagyis azt hiszem ez volt élete első önálló kérdése.

Esti

Múlt hétvégén Emesééknél voltunk nem túl kellemes céllal, bár nagyon izgalmas volt az ablakból figyelni, ahogy apáék kerítést bontanak.

Tegnap este pedig a Szent Család keresett nálunk szállást egy nagyon kedves földi család képében.

Ma este mi megyünk szállást keresni.

Este a tetőablakon nézegettünk kifelé. Vendel a mikor meglátta a Holdat így szólt: 'Bekapcsolt!'

Egyébként újra náthás. Már másodszor esett vissza, és ez most nekem köszönhető. Ugyanis szerdán a Gellért-hegyen sétáltunk és arra számítva, hogy szél lesz és hideg ráadtam a téli overallját. Ehelyett tizenöt fok volt és napsütés, Vendel jól kiizzadt és még le se tudtam róla venni semmit. Mindez nem rontott az élvezeti fokon, csak most utólag szívom a fogam.

Vendel összeismerkedett egy japán kislánnyal is (egy japán nő meg mindenáron közös fényképet akart vele, annyira tetszett neki Vendel).

Vendel ma egy nagyméretű színes bohóccal játszott, beültette egy teherautóba és tologatta. Amikor megkérdeztük hova megy, mondta hogy 'busszal dolgozni'. Ez egyébként hétköznapi beszélgetéseink leggyakoribb témája ('apa busszal munkahelyére' ezt az utolsó szót nagyon aranyosan mondja). A jelenet végén rámutat a bohócra: Apa!

Az jó volt, amikor tegnap délután az Ormódi utcában vidámkodtunk,

meg az is jó volt, amikor Vendi délelőtt vidáman játszott a barátaival,

de azt már nem szeretem, amikor a délutáni alvásból lázasan ébred és bágyadt és csak sír és sír. :-(((

Ma húsz hónapos.

Összesen ennyien voltunk mai vendégeinkkel, egy hattagú családdal és anyukámmal együtt. Vendel szép sorban mindenkivel összebarátkozott, hogy éppen ki volt a kiszemelt kedvenc, azt onnan tudtuk, hogy kinek a nevét ismételgette és hívta maga után (deje-deje). Először a majdnem négyéves Orsikát követte mindenhova, aztán a tizenhároméves Benedek ölében falta a pogácsákat, majd az ötödikes Mónika és a másodikos Klári varázsolta el. Persze közben sikerült megint összefirkálnia a padlót, kiöntenie a teáját a szőnyegre, de akkora volt a jövés-menés, hogy mérgesnek lenni sem volt időm.

Ha valaki vendégségbe jön hozzánk, két dologra mindenképpen készüljön fel. Az egyik, hogy amíg nálunk van, Vendel egyfolytában a nevét fogja ismételgetni. A másik, hogy a házigazda egy igazi művész büszkeségével mutogatja neki a falfirkáját (ezügyben arra jutottam, hogy egy barna csomagolópapír fog felkerülni a falra, amire kedvére rajzolhat).

Amióta jobb idő lett, minden nap teszünk egy kört motorral a Nyél utca teljes hosszában, igaz lefelé még könnyen végigszáguld a lejtőn, de visszafelé az emelkedőn valamiért mindig lerobban a motor.

Azon felül, hogy Vendel mindent megeszik, néha még új ételeket is kitalál. Egyik este összevariálta az ő és az én vacsorámat, a végeredmény a bizarrul hangzó lekváros tejbedarás kenyér lett. A mai vacsorán pedig teában áztatott májkrémes kenyér volt a menü (és tényleg megette). Egyébként is szeret mindent beáztatni az italába, meg úgy általában a vizes dolgokat.

Apja fia

Ha már az előző témának szenteltem egy külön bejegyzést, akkor ennek is kell.

Rögtön azzal kezdem, hogy Vendelnek már most határozott elképzelései vannak az öltözködésről. Történt egyszer, hogy inget adtam rá, ekkor rögtön feltűnt neki, hogy az apja is legtöbbször inget hord. Na hát azóta ő is csak inget akar fölvenni (ennek mondjuk kissé határt szab, hogy összesen három inge van). Ilyenkor ráadásul a nap bármely szakában egyszercsak eszébe jut, és mutatja, hogy nézzük mi van rajta, mondja is hozzá, hogy 'ing'. Ugyanez volt a frizurájával is, amikor levágták a haját. Naponta tízszer kellett megdícsérni a haját, amikor a fejére mutatva felkiáltott 'nézd!'. Úgy látszik erős az igénye a pozitív visszajelzések iránt.

Akit pedig rendszeresen lát, annak megjegyzi a nevét és visszamondja. Kedden Petráéknál voltunk a rosszidő miatt benti programra kényszerítve, a három lurkó persze nagyon jól érezte magát, legjobban a konyhában a mosogató körül szerették múlatni az időt. Azóta is egész nap hallom a Petra-Levente-nevetett szavakat változó kombinációkban.

Teára várva

De azért az első helyen persze 'Apa' áll az emlegetés sűrűségét tekintve (néha még engem is így hív :-)), szorosan mögötte jön 'Virág', az unokatestvére (kiváncsi vagyok, hogy a decemberben érkező unokatesójáért, Virág kishugáért is így odalesz-e), és a nagyszülők meg a keresztszülők is ott vannak a mindennap emlegetett nevek között.

Aztán vannak játékaink, amiket Vendel sajátságos átértelmezésében játszunk. Eddig például nem is tudtam, hogy úgy is lehet bújócskázni, hogy a hunyó mondja meg nekem, hogy hova bújjak. Ha pedig én vagyok a hunyó, akkor Vendel segít megkeresni magát (együtt nézünk be a fotel alá, hogy nincs-e ott). A három napja folyamatosan zuhogó eső  pedig rákényszerített, hogy Vendel mostanában ébredt motorozási mániáját a garázsban csillapítsuk. Ma is alig fejezte be az ebédet, már az etetőszékben elkezdte mondogatni: 'motor-motor!', így fogtuk magunkat lementünk, és vagy negyed órán keresztül boldogan körözgetett az autó körül.

Persze engem már az is kitűnően elszórakoztat, hogy egész nap hallgatom a dumáját. Elkezdtük tanulni az állathangokat, mondja szépen a kutyát ('vau-vau'), a szamarat ('iá-iá'), de ha megkérdezzük mit mond a macska a válasz az, hogy 'nyávog'. Erről jut eszembe egy nem túl kedves dolog, inkább olyan, aminek előbb-utóbb be kellett következnie. A háborúság Vendel és a macskák között ugyanis változatlanul fennáll, de végül nem Bonifác, hanem anyukám macskája Marcika volt az, aki megelégelte a folytonos atrocitásokat, így két napja néhány gyönyörű macska fognyom éktelenkedik Vendel jobb karján. Az előzményeket pont nem láttam, csak Marci fújását hallottam, majd Vendel sírását. De a reményeim, miszerint egy ilyen eset után megtanulja, hogy nem szabad a macskát bántani, nem látszanak beigazolódni. Hamar túllépett a dolgon és azóta is hajkurássza a macskákat.

Visszatérve a kedvességekre, ha elkezd mondogatni egy nevet, mondjuk 'Andi', erre megkérdezem mi van Andival, akkor rávágja: 'elfe(le)jtettem' (sajnos sokszor elfelejtek dolgokat, így hallhatta tőlem párszor ezt a szót). Reggelente meg úgy indul a napunk, hogy ébredés után szopizik egyet az ágyunkban, majd ha végzett, felpattan és közli: 'vacsora', nem lehet meggyőzni, hogy reggel reggelizni szoktunk (neki a lényeg, hogy kaja legyen). Valamelyik nap pedig a konyhában ülve hallom, amint valami tevékenység közben dudorász magában: 'Dombo-dombo a diót', majd várakozón rám függeszti szemeit, hogy folytassam a mondókát. Hasonló a helyzet a 'virágom-virágom' dalrészlettel (amit tényleg az eredeti dallamot megközelítve ad elő), és erre el kell neki énekelni a "Tavaszi szél vizet áraszt" kezdetű dalt. Sok ilyen kedves szövege van még, most nem is jut eszembe mind. A lényeg, hogy itthon egyfolytában az ő hangját lehet hallani, mindig tudatnia kell a külvilággal, hogy éppen mit csinál, vagy mit akar csinálni.

Ez meg egy kedves kép a szombati úszásról, ahol nagyon megdícsérték, milyen ügyes.

Úszó béka

Mint már egyszer írtam ez a téma legalább egy külön bejegyzést megtölt. Vagy kettőt.

Persze amíg az embernek nincs gyereke azt gondolja, hogy csak annak rossz a fia/lánya, aki hülye és nem tud nevelni. Meg annak lesz beteg, aki nem tud vigyázni rá. Aztán szülőként megtanulja, hogy vannak helyzetek, ami ellen nem tud mit tenni. Például vannak gyerekek, akiknek eszébe nem jutna a polcon lévő csetreszeket lepakolni, Vendel meg amint mobilis lett, elindult felfedezni a környezetét, és minden közelről érdekelte/érdekli. Szerintem ez habitus kérdése, de lehet velem vitatkozni. Én úgy gondolom, hogy minden gyerek egy alapcsomaggal érkezik közénk, és jó esetben a szülőnek sikerül ezt úgy figyelembe vennie, hogy közben megfelelő irányba tereli a gyerekét.

Ezeket most nem azért írtam le, hogy felmentsem magam a felelősség alól, nagyon sokszor van, amikor az én idegességem/türelmetlenségem indukálja Vendel rosszaságait. Például, amikor indulnánk valahova és én idegeskedem, hogy elkésünk, V nyilván érzi a feszültséget és ilyenkor fut még pár kört a lakásban, kiönt/ledobál ezt-azt, végül a garázskapu bezárása közben elkezd bűzölögni.

De tegnap reggel egyáltalán nem voltam ideges vagy türelmetlen, mégis amikor a konyhából bementem a gyerekszobába ez fogadott:

Ti hogy büntetnétek? Várom a tanácsokat (ha egyáltalán olvassa még valaki ezt a blogot).

És mit csinálnátok a falfirkával? Gondoltam rá, hogy bekeretezem, de az nem lenne túl elrettentő.

És ez persze csak a csúcspontja volt az eddigi zsiványságainak, zsírkréta-ügyben már voltak összetűzéseink. Pedig eleinte, amikor megkapta szépen csak a papírra rajzolt, de egy idő után ez túl unalmassá vált és az asztal meg a padló is képbe került.

Amúgy meg minden helységben megvannak a mániái, amiket ha belép az első dolga megcsinálni. A fürdőszobában letekeri a WC-papír gurigát, a konyhában kihúzza a zárral nem rendelkező fiókokat és elkezdi kipakolni, a mi szobánkban lepakolja a CD-ket vagy bekapcsolja a számítógépet. Minden egyes alkalommal elmondom, hogy nem szabad, de ezek mégis valahogy a szokásává váltak. És akkor ott van még a régóta fennálló Boni-Vendel ellentét.

Én tényleg hiszem, hogy egy gyereket nem szabad megütni semmilyen formában, mert az legtöbbször csak a saját tehetetlenségünk feszültségének átvitele a gyerekre. Ezért minden egyéb eszközzel próbálom rávenni Vendelt, hogy maradjon azok között a keretek között, amik szerintem még elfogadhatóak. Vagyis rászólok (néha igen, kiabálva is, például amikor tőlem messze elindul a keze a konnektor felé), ha meg akar ütni, vagy el akar lökni valakit, megfogom a kezét, a falfirkás akciójánál pedig betettem a kiságyba és hosszasan magyaráztam neki miért nem szabad ezt csinálni. Ez utóbbi hatásosságában nem vagyok teljesen biztos, ezért persze egy időre elvettem tőle a zsírkrétákat is.

Haramia-tanonc

Ja és még egy kérdés: előfordult már valakivel, hogy a buszon rászólt a sofőr, hogy ne úgy tartsa a babakocsit ahogy, mert balesetveszélyes? Mindez csak azért, mert a babakocsi az ajtó felé nézett és nem az ablak felé.

???

Keddi játszón

A három gézengúz

Vendel és Petra

Levivel

Hintalökés vezényletre

Les

Nagyanyó aranygaluskája

Tanul ugrálni

Nyél utcai állatkertben

'Apa szerel!' hallom a mondatot, amint Vendel meglátja, hogy Gábor kezében valami szerszám van (ez nálunk elég gyakran előfordul), és már rohan is 'segítek!'.

Egyszer én is elkövettem azt a hibát, hogy megengedtem neki, hogy segítsen a mososgatásban, és elöblögesse az edényeket. Azóta, ha meglátja, hogy mosogatok 'mosogat!' felkiáltással jön és már hozza is a széket, hogy odaálljon mellém. Ilyenkor vagy rövid úton abba kell hagynom a mosogatást és gyorsan kitalálnom valami jó játékot, vagy másodperceken belül vízben úszik az egész konyha. Inkább az elsőt szoktam választani.

Az autókért is igazán úgy odavan, mint az apja. Ha beállunk a garázsba, még szinte le sem állítom a motort, már hallom a hátsó ülésről: vez! És az egyetlen játék, amivel hosszabb ideig egyedül eljátszik, az a kisautói.

A kedvenc színe úgy látszik a barna, legalábbis ez az egyetlen szín, amit a zsírkrétái közül felismer, és ha meglátja, mondja: barna. Khm, az igazság kedvéért azt is el kell árulnom, hogy múltkor a cipőboltban Vendel csupa rózsaszín cipőhöz ment oda (végülis szép szín :-)).

Mai képek a kertből:

Kukásgyerek

Őszi kertrendezés

Igazából nagyon közel van (negyed óra kocsival), sokkal több lehetőséget nyújt, mint Kamaraerdő és szebb is, nem is értem miért nem kirándultunk még a budaörsi hegyekben. Egyetlen magyarázat talán, hogy eddig nem volt, aki felhívja rá a figyelmünket. Most viszont Petra és szülei társaságában felfedezhettük ezt a környéket is, és azt hiszem még visszatérünk.

Végre szép őszi idő!

Jó éjszakát mindenkinek!

Rövidre vágva

Borotválkozik

Túróscsusza

Tegnap hazajött Gábor, az éjszakák javuló tendenciát mutatnak (legalábbis már nem nekem kell visszaaltatnom).

A rosszidő még mindig fél órás sétákra korlátoz minket. Azt hiszem mindenkinek hiányzik a hosszú szép ősz, mint amilyen tavaly ilyenkor volt.

Este névnapi vendégség volt nálunk a várva várt Virággal (délelőtt mondtam Vendelnek, hogy ma jön Virág, hát attól fogva egész nap azt mondogatta: Virág-Virág!

Aztán amikor itt volt Virág elkobozta a filctollait és Nagyanyóéknak is megmutatta hova mindenhova lehet még rajzolni a papíron kívűl. A szobájában már felavatta a kisasztalt, a padlót, a falat meg ecsettel karcolta meg. De a rakoncátlanságairól egy külön blogbejegyzést nyithatnék.

Mi is elkezdtünk böngészni (őszintén szólva egyenlőre nagyobb élvezetet jelent nekem, mint Vendelnek).

Akkor a részletek az elmúlt két hét történéseiről.

A Vendel által elismételt és újrafelhasznált szavak száma olyannyira megnövekedett, hogy ez már tényleg minőségi változást jelent a verbális kommunikációban. (Na ez kissé tudományosra sikeredett). Szóval van egy kis házi papagájunk, sajátos fordításban persze. Mert vannak szavak, amiket lerövidít (pacsinta, padicsom, oszlán, számi vagy támi a számítógép), vannak amelyekben felcserél betűket (kocsis, mondja a csokis rizspehelyre), van amikor egy 's' betűt tesz a szóhoz (apas, odas, kutyas, békas) és vannak szavak, amelyeket teljesen tisztán ejt (szappan, leves, eltűnt).

A legjobb, hogy most már lehet tőle kérdezni is, például, ha eldug valamit és megkérdezem hova tette, akkor van rá esély, hogy megmutatja (akár valamivel később is emlékszik rá). A határozott nem! válaszával (amihez még a fejét is megrázza) azonban még mindig zavarba hoz, mert szinte mindig igent jelent.

Mondja a saját nevét is, de ezt csak akkor, ha előtte én mondom, viszont ha egy fényképen őrá mutatok és megkérdezem ki az, akkor mondja, hogy 'én' és saját magára mutat.

Ragozni is elkezdett. Ha kérdem hogy 'hol a kezed?', mutatja és mondja: kezem. A konyhaasztalnál ülve sokáig mondogatta, hogy 'kocsitok', mire egyszer csak leesett, hogy ez valójában 'koccintok' akar lenni. Használ már egyszavas mondatokat is pl. segíts! ami nála kb. szeges-nek hangzik.

A személyeket illetően a nagyapját papának hívja, anyukámat naji-nak, a Nagyanyót is kezdi mondogatni, de az még nem olyan tiszta, és nagyon sokszor emlegeti az unokatesóját (Világ).

A címben említett szóval a nagyanyja illette, amikor átcsörtetett a szobán, persze rögtön elismételte, ki lehet találni, hogy mi az.

A másik változás, hogy hétfőn abbahagytuk a szopizást. Ez teljesen az én döntésem volt, ő még boldogan szopizott volna tovább, de valahogy mégis azt éreztem, hogy nincs már annyira szüksége a tejre, aminek a mennyisége egyébként is kb. pár cseppre csökkenhetett, viszont engem még mindig elég rendesen meggyötört. A módszer a váltásra nagyon egyszerű volt: Gábor altatott. Nem is volt semmi gond, simán elaludt mindenféle nyafogás nélkül. Egészen addig, amíg szerdán beteg nem lett. Ezt persze intő jelnek vettem, hogy biztos azért lett beteg, mert abbahagytam a szoptatást. Ráadásul a betegsége egybeesett Gábor öt napos kiruccanásának kezdetével. A kettő együttes hatása lehetett, hogy éjjelente 5-9-szer ébredt és sehogy nem tudtam megnyugtatni. Úgyhogy azóta újra szopizunk, ráadásul gyakoriságát tekintve annyiszor, mint újszülött korában. Ha éjjel a sírásra bemegyek hozzá sokszor rögtön felpattan és már mondja is, hogy 'szopcsi', ahogy elnevezte a dolgot. Holnap jön haza Gábor, nagy javulást várok ettől alvás ügyben.

Végül néhány régi kép, a fényképezőnk ugyanis Svájcban tartózkodik.

Rózsakerti játszón

Elkészült nagypapa háza (a valóságban nem ilyen ferde)

Múlt heti úszáson

Na, megint kéthetes elmaradásom van. Pedig mennyi minden történt ezalatt a két hét alatt. Például Vendel elkezdett beszélni. De erről későbbb, most néhány kép még a veszprémi hétvégénkről. Egyik nap temetőben, másik nap állatkertben voltunk.

Aztán készült egy ilyen kép is, ami gondolom minden gyerekről, Vendelnél most jött el az ideje.

És itt van néhány Julikás kép szintén jó régről.

Az utcánkban a törzslakók és újonnan beköltözöttek népes gyerekseregletének köszönhetően lassan kezd kialakulni egy banda. A furcsaság az, hogy a nemek aránya 9:3 a fiúk javára (ráadásul a 3 lány egyetlen családban van, és ők nagyobbak is, mint a fiúk). Már eddig is előfordult, hogy hol egyik hol másik kertben bukkantunk fel, összeeresztve a fiainkat (Vendel kora miatt még csak visszafogottan vett részt a bandázásban).

Ma tőlünk három háznyira gyűltünk össze szülinapot ünnepelni. Volt nagy csatározás, nagy zsivaly, nagy rohangálás, egy pillanatra (az evés idejére) lecsöndesedés, tortaevés, kirakózás. Vendel (ő volt a legkisebb) hol eljátszogatott egyedül, hol gondoskodóan próbálták bevonni a játékba, és terelgették ide-oda.

A szívószál még inkább csak dísz

Vez(etek)!

Ez az a bizonyos pillanat, amikor sikerült az összes gyereket összeterelni egy képre (9 fiú, egy lány!)

Elhangzott a bűvös hívószó (torta!), Vendel már hozza is a székét.

Hároméves ünnepelt

Sisakos

Megpróbáltam összeszedni a szavakat, amiket idáig mondott az eddig leírtakon kívül: gyeje, tu(d)om, hinta, ott, hoppá, kuk(ucs), béka, c(s)ücc(s), bumm, ajjaj, párna, répa, nap, boc(s), köszi, boci, to(l)jad, cica, tető, Aní (ez lennék én), persze, orr, de a lista igazából minden nap bővül, mert elkezdett szinte mindent utánunk mondani. Ez néha elég kellemetlen, például ma amikor anyukám meglátott a konyhájában egy csótányt, hirtelen felkiáltott: - A francba! Pár perccel később, miközben Vendel a szörpjét itta, egyszercsak megszólalt: Fanta! Először nem tudtam mire vélni, mert sosem iszunk Fantát, aztán rájöttem, hogy az előbb hallott szót ismételte. Szóval vigyáznunk kell nagyon mit mondunk.

A 'nem' szót még mindig fordítva használja. Amikor megkérdezem tőle, hogy akar-e valamit csinálni, rávágja, hogy 'nem!', és már rohan is és csinálja.

A hét egyébként a múlt héthez hasonlóan alakult, kedden megint játszóterezni voltunk Petrával és Leventével (lassan kezd állandó programmá válni), egy új játszót fedeztünk fel a Rózsakert-lakótelepen. A helyet panelházak övezik, az nagyon jó benne, hogy itt pont nekik való játékok vannak. Jól el is voltak a hasonló korú gyerekekkel, amíg meg nem jött az óvodás csoport a közeli oviból, ahol felújítanak. Ezután nemsokkal menekülőre fogtunk, mert Vendelt egy kisfiú ki akarta tiltani a kis faházból, majd engem kezdett el utasítgatni, hogy töltsem meg a vödrét homokkal. Azért a játékainkat első szóra visszaadták, még segítettek is keresni, úgyhogy nem voltak olyan elvetemültek, csak túl sokan voltak.

Tegnap meg Gellért-hegy déli oldalának felfedezése Mimiékkel.

(Mimi képei)

Amit még minenképp le kell írnom, hogy három napja az esték a következőképp alakulnak: szopizunk, imádkozunk (erre már magától összeteszi a kezét), aztán elbúcsúzom tőle, leteszem a kiságyba, kijövök, Vendel pedig egy nyikkanás nélkül elalszik. Most ez van, meglátjuk hogy folytatódik.

Tegnap körtét szedtünk a kertben, Vendel meg csak úgy bóklászott körülöttünk. Egyszer csak azt látom, hogy ott áll a paprika bokrok mellett és épp az egyik termést töri félbe. Először csak nevetett, amikor rákiabáltam, hogy "Ne!". Nem sokkal később viszont megtanulta, hogy Nagypapa méregerős paprikája nem a legfinomabb csemege. Ez volt vasárnap. Szombaton a fiúk megint munkához láttak.

Első lépés

Mi ezalatt elmentünk babaúszásra. Amikor elkezdtük a hármas csoport feladatait kicsit kezdtem kételkedni, hogy valóban itt van-e a helyünk, mivel itt már konkrét utasításokat kéne adnom a gyereknek, amit végre kéne hajtania, nekünk meg természetesen ez még nem ment. De a végére egész jól belejött, és ami a legfontosabb, ugyanúgy élvezte a vízben mozgást.

Amikor hazaértünk, Vendel is munkához látott, és kisöpörte a homokozót.

Később kiderült mi mindenre jó egy gumikesztyű.

Ma pedig babaruha börzét tartottunk Vendel keresztanyjának a jóvoltából, itt volt Karolina és Réka. És hogy milyen jót játszottak, azt mutatja, hogy távozásuk után kisebb csatateret kellett felszámolnom a kertben és a gyerekszobában.

Vendel az elmúlt napokban megtanult néhány fontos szót. Az egyik a 'kéjem', ez talán az első többszótagos szava az 'apán' meg az 'anyán' kívül. És persze nagyon élvezi, hogy erre megkapja vágyai tárgyát. A másik a 'mé(g)', amit szintén nagy előszeretettel alkalmaz, főleg ha ennivalóról van szó, de a mai Ringatón egy-egy mondóka után is akart volna többet, csak ott persze haladtunk tovább. És mostanában elkezdte azt is mondogatni, hogy 'nem kell', de ennek jelentése nem teljesen tisztázott, mert akkor is használja, ha akar valamit. Ja, és az igent is mondja már: 'gen'.

Szóval folyamatosan tanul, ahogy azt kell, de van egy dolog, amit nem képes megérteni. Azt, hogy a cicát nem bántjuk. Már eleve a tíz ujját kimereszteve közeledik Bonifáchoz, és ha sikerül elérnie őt, ebből vagy belemarkolás a szőrébe, vagy fülhúzás lesz, néha rá is ütött már. Bonifác persze emiatt, ha Vendel vele egy helyiségbe lép, figyelőállásba helyezkedik, ha közelít felé, már menekül. Hiába a leghatározottabb rosszallás minden egyes alkalommal, a magyarázat arról, hogy ez fáj a macskának, vagy hogy egyszer majd meg fogja emiatt karmolni, csak viccnek fogja fel az egészet. Azért ha az utcán meglát egy macskát, mindig nagyon megörül neki, meg alapvetően Bonifácot is szereti, csak valahogy nem a megfelelő módon fejezi ezt ki.

Hétfőn voltunk az idei évad első Ringatóján a Szelmann házban. Vendel itt is ölelkezésbe bonyolódott egy kislánnyal, de most kivételesen a kislány volt a kezdeményező. Azért néha sajnos lökdösődés is kerül a nagy ölelgetésbe, néha meg összefolyik a kettő és már én sem tudom eldönteni, most vajon megölelni vagy fellökni akarta a másik gyereket. Az ölbeli mondókákat egyre jobban élvezi, kedvence a 'Borsót főztem' és az 'Elment vadászni', ez utóbbit néha magától kéri. A lovaglósakat érdekes módon nem annyira szereti, illetve csak a végén a leesést.

Kedden a soronkövetkező vizitünket tettük a védőnőknél (13,18 kg, 82 cm) és megkapta a 18 hónapos oltást. Következő hatéves korban, hurrá! Utána elmentünk játszóterezni a haverokkal, ott volt Petra és Levente meg a kedvenc körhinta, amiről alig lehetett leszedni.

Szerdán fölsétáltunk a Citadellához sok száz német turistával együtt, volt egy pillanat, amikor Vendelt úgy kellett kimentenem közülük, mert kezdték körülfolyni. De azért voltak más érdekességek is, például aknavetők, amikre fel lehetett mászni, meg a Duna, amit már megismer Vendel is, és a végén az ebédet a Szabadság szobor lábánál lehetett elkölteni.

Ma meg az első szeptemberi babaházban voltunk, csináltunk gesztenye-malacot, Vendel megtanulta hogyan kell a csúszda előtti sorban lökdösődni és körjátékozni.

Itt meg épp mesét hallgatnak.

Holnap a változatosság kedvéért megint megyünk Ringatóra, de most egy Békarokka nevű helyre, és ezentúl oda is fogunk járni, mert az közelebb van.

Vasárnap elmentünk Debrecenbe, hogy megnézzük a Munkácsy trilógiát, meg Holló László emlékmúzeumát, ahová végül sikerült fél órával zárás után megérkeznünk. Vendel a kiállítás nézést egész jól bírta, a kedves teremőr néniknek úgy látszik változatosságként jól jött egy másfél éves rohangálása a vitrinek között, meg az ablakból az utcaseprő gépre is rá lehetett látni, ami persze a legérdekesebb dolog volt a múzeumban.

Aztán a téren egy nyolcéves barátot is beszereztünk Dani személyében, aki kora ellenére nem vagyok benne biztos, hogy többet nyom Vendelnél.

Séta a hídon

Né! (villamos)

Itt kezdte el mondogatni ezt nekünk, ha valami irtó fontos dolgot akart mutatni, amit meg kellett néznünk. Azóta is egész nap hallom tőle, és akkor menni kell és megnézni mit mutat.

Kilátás a nagytemplom nyugati tornyából (érdemes fölmenni)

A másik torony

Rákóczi harang (aminek a hangja tiszta időben a Hortobágyon is hallható)

Aztán a főtéren megittunk egy kávét és gondoltuk fagyizunk egyet, Vendelt meg majd lekenyerezzük egy tölcsérrel. Hát olyan sértődött képet vágott, amikor látta, hogy az ő tölcsérében nincs semmi, hogy nem volt mit tenni, megkapta élete első fagylaltját, amit először igen bizalmatlanul ízlelgetett, de aztán a biztonság kedvéért kért még.

Lépcsőn

A rend kedvéért azért csináltam egy ilyet is, a rend kedvéért azért fölteszem.

Ma babaúszáson áttették Vendelt a hármas csoportba, ami vicces volt, mert az oktató megkérdezte mennyi idős, majd megnézte egy feladat közben, aztán azt mondta jövő héttől följebb léphetünk. Jól jön a változatosság, mert már épp kezdtem unni az itteni feladatokat. Vendel egyébként nagyon jó formában volt a szokásos viháncolás mellett (szinte végigröhögte a babaúszást) a feladatokat is jól oldotta meg. Talán mégis jó, hogy elkezdtünk erre járni.

Délután meg a fiúk nagy munkálatokba fogtak és Vendel kifejezetten nehezményezte, ha kihagyták valamiből.

A fiúk munkában

Útrakész turista (készül a holnapi utunkra)

Ma is nehezen aludt el (11-re), nem tudom holnap hogy fogunk elindulni hétkor.

Ma délelőtt Mimiékkel voltunk az állatkertben, megnéztünk néhány olyan helyet, ahol még nem jártunk, pl. a Mérges házat az óriás- és mérges kígyókkal, az oroszlánt, a lepkeházat, és számomra az is kiderült, hogy kedvenc helyem az állatkertben a pálmaház és a japán kert, szerencsére ezek Vendelnek is bejöttek. Néhány állatot, amit a képeskönyveiben látott már felismert pl. a ka(csát) meg a pi(llangókat). Illetve Vendel ismét megpróbálta letámadni Julit az átkaroló hadművelettel, de mivel ez túl vehemensre sikeredett, az áldozat sírva menekült. Az oda- és visszautat leszámítva nagyon jól éreztük magunkat. Mert az utazás mindkétszer egy és háromnegyed órát vett igénybe, így inkább átment budapesti városnézésbe. A Budatétényből Pestre jutás még tartogat kihívásokat számunkra. Fényképezőt persze most sem vittem, mert anélkül is elég volt föl-le cipelni a babakocsit a kisföldalattihoz.

De délután már készültek képek Vendelről, amikor itthon szüreteltünk (ill. én csak fényképeztem):

Nem tudom hány centi lehet a Kisvuk, de ahhoz már biztos elég magas, hogy kinyissa a hálószoba ajtó kilincsét, ezt ma saját szememmel láttam. Amikor meg ő látta rajtam a meglepettséget, rögtön elkezdett nevetni rám, mintha azt mondaná: -Ugyan Anya, ez semmiség. És ezt a mutatványt pont a másfeledik szülinapjára tartogatta, ezentúl már zárt helyiségek sincsenek előtte.

A szókincse is folyamatosan gyarapszik, most már teljesen magától mondja az ismert szavak első szótagát, pl. ha meghallja a mosógép zakatolását, akkor kiabál hogy 'mo', és hevesen mutogat az irányába, ha képeskönyvet lapozgatunk, egyre több állatot felismer: pi(llangó), ci(ca), o(roszlán), élőben meg Bo(nifácot). De föltűntek új szavak is, múlt héten valamelyik nap kezdte mondogatni mindenre, hogy 'jó!', pár napja meg a vizespalackra, poharában a vízre, hogy 'visz'. Ha eldöntendő kérdést teszek fel neki, legtöbbször 'ne' a válasz, ami általában igent jelent, de ez az én hibám, mert rájöttem, hogy sokszor úgy kérdezem, hogy 'nem akarsz inni/enni/aludni?

Azért a verbális kommunikációban még mindig az egész napos hablatyolás vezet, kedvencem amikor leteszem az ágyába és ott akár másfél órát is eldumálgat magába. Merthogy a nappali alvás most úgy megy nálunk, hogy délelőtt fél tizenegy-tizenegy körül leteszem és akkor alszik egy nagyot egy-fél kettőig. Aztán játék vagy séta, és fél négy körül megint ágyba kerül, de ekkor már nem alszik el, hanem kezdődik a dumaparti. Ilyenkor a játékhoz már fáradt, de elaludni nem tud, és egész vicces a konyhából hallgatni, ahogy hosszú párpeszédeket intéz nem tudni kihez, vagy néha dalolászik. Próbáltam már csak délután is letenni, de annak általában az lett a vége, hogy akkor sem aludt.

Az esti altatás témakörben meg már nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek kínomban. A szépen megírt jólalvó gyerek bejegyzés óta nem sikerült visszatérnünk ehhez az állapothoz. De jó, hogy akkor leírtam, mert a mostani helyzet mellett nem hinném el, hogy ilyen is volt. Ma például 11-kor aludt el úgy, hogy 3/4 nyolckor kezdtem altatni, és Gáborral felváltva minden, de minden lehetséges altatási módszert végigvettünk:

- szoptatás (ezt csak én)

- éneklés

- mesélés

- tetőablakon kinézés és annak számbavétele ki mindenki alszik már

- kedvenc Quimby videoklip megnézése

- szülői ágyban fetrengés

- sétálás föl-alá

- sőt még sírni is hagytuk kis ideig és közben azon gondolkodtunk, mi a túrót csinálhatnánk vele, hogy elaludjon.

Persze mindig van néhány olyan pillanat, amikor azt hiszem győztem, aztán kapok egy fricskát az orromra, Vendel pedig fölpattan az ágyban és bömböl. Igaz ma az a kivételes nap volt, amikor délután is elaludt, de ez a hosszú altatási procedúra máskor is teljesen megszokott manapság. Szóval esténként nem szeret elválni tőlünk, mert ha kihozzuk a hálószobába, akkor teljesen jól elvan, csak a saját ágya taszítja. És ehhez még az esetek 75 %-ában éjszaka is legalább egyszer ébred.

Az éjszakai mizériának nappal azonban nyoma sincs és jókedvűen tesz-vesz. Ma például kiporszívózta a szobáját.

Máskor meg felmossa a konyhát, letörölgeti a bútorokat. Az egyik pillanatban. A másikban kiönti a teáját, kiborítja az összes játékos dobozt, ledobál mindent az asztaláról. Így van ez rendjén.