Akkor a részletek az elmúlt két hét történéseiről.

A Vendel által elismételt és újrafelhasznált szavak száma olyannyira megnövekedett, hogy ez már tényleg minőségi változást jelent a verbális kommunikációban. (Na ez kissé tudományosra sikeredett). Szóval van egy kis házi papagájunk, sajátos fordításban persze. Mert vannak szavak, amiket lerövidít (pacsinta, padicsom, oszlán, számi vagy támi a számítógép), vannak amelyekben felcserél betűket (kocsis, mondja a csokis rizspehelyre), van amikor egy 's' betűt tesz a szóhoz (apas, odas, kutyas, békas) és vannak szavak, amelyeket teljesen tisztán ejt (szappan, leves, eltűnt).

A legjobb, hogy most már lehet tőle kérdezni is, például, ha eldug valamit és megkérdezem hova tette, akkor van rá esély, hogy megmutatja (akár valamivel később is emlékszik rá). A határozott nem! válaszával (amihez még a fejét is megrázza) azonban még mindig zavarba hoz, mert szinte mindig igent jelent.

Mondja a saját nevét is, de ezt csak akkor, ha előtte én mondom, viszont ha egy fényképen őrá mutatok és megkérdezem ki az, akkor mondja, hogy 'én' és saját magára mutat.

Ragozni is elkezdett. Ha kérdem hogy 'hol a kezed?', mutatja és mondja: kezem. A konyhaasztalnál ülve sokáig mondogatta, hogy 'kocsitok', mire egyszer csak leesett, hogy ez valójában 'koccintok' akar lenni. Használ már egyszavas mondatokat is pl. segíts! ami nála kb. szeges-nek hangzik.

A személyeket illetően a nagyapját papának hívja, anyukámat naji-nak, a Nagyanyót is kezdi mondogatni, de az még nem olyan tiszta, és nagyon sokszor emlegeti az unokatesóját (Világ).

A címben említett szóval a nagyanyja illette, amikor átcsörtetett a szobán, persze rögtön elismételte, ki lehet találni, hogy mi az.

A másik változás, hogy hétfőn abbahagytuk a szopizást. Ez teljesen az én döntésem volt, ő még boldogan szopizott volna tovább, de valahogy mégis azt éreztem, hogy nincs már annyira szüksége a tejre, aminek a mennyisége egyébként is kb. pár cseppre csökkenhetett, viszont engem még mindig elég rendesen meggyötört. A módszer a váltásra nagyon egyszerű volt: Gábor altatott. Nem is volt semmi gond, simán elaludt mindenféle nyafogás nélkül. Egészen addig, amíg szerdán beteg nem lett. Ezt persze intő jelnek vettem, hogy biztos azért lett beteg, mert abbahagytam a szoptatást. Ráadásul a betegsége egybeesett Gábor öt napos kiruccanásának kezdetével. A kettő együttes hatása lehetett, hogy éjjelente 5-9-szer ébredt és sehogy nem tudtam megnyugtatni. Úgyhogy azóta újra szopizunk, ráadásul gyakoriságát tekintve annyiszor, mint újszülött korában. Ha éjjel a sírásra bemegyek hozzá sokszor rögtön felpattan és már mondja is, hogy 'szopcsi', ahogy elnevezte a dolgot. Holnap jön haza Gábor, nagy javulást várok ettől alvás ügyben.

Végül néhány régi kép, a fényképezőnk ugyanis Svájcban tartózkodik.

Rózsakerti játszón

Elkészült nagypapa háza (a valóságban nem ilyen ferde)

Múlt heti úszáson

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.